6.fejezet

                                                                   Sziasztok! 

Sajnálom az egy napos késést! Tegnap nem volt időm viszont, a mai napot arra szenteltem hogy, megírjam ezt a fejezetet! Utólag Boldog Új Évet és jó olvasást! 

                                                            

6.fejezet: Mystic Falls, ház, halál.

/Sierra/

Elértük Mystic Falls határát hirdető táblát és Katherine elkezdett mozgolódni. Ránéztem a bátyámra, aki alig bírta visszatartani a gonosz vigyorát.

-         - Talán elfelejtetted, hogy engem a határ ELŐTT kell kirakni?!- kérdezte a hasonmás idegesen. Jack rátaposott a fékre és kiszállt. Kidobta Katherina cuccait az útra és vissza ült a helyére. A nő mérgesen nézett ránk mert, én csak nagy nehezen tartottam vissza a nevetést. A hasonmás kiszállt az autóból és köszönés nélkül elsuhant a csomagjaival együtt.

-          -Kíváncsi vagyok hogy, Elena is ilyen seggarc lesz-e. – mondtam elgondolkozva. A bátyám értetlenül nézett rám. – Elena a másik hasonmás. – magyaráztam ő meg hümmögött.  Folytattuk az utunkat csendben. Figyeltem a sűrű erdőket, hallgattam a szél süvítését, belélegeztem a friss levegőt a lehúzott ablakon át.

Megálltunk egy hatalmas ház előtt.

-          -Biztos hogy ez az?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel és közben végig néztem a lakáson. Ez nem is lakás hanem villa volt. Kívülről a falai barnás bézs színben pompáztak és hatalmas  fehér ablakok adtak fényt, a házba.

-          -Gondolom. – válaszolt Jack vigyorogva és elkezdte bevinni a csomagjait.

-          -Úgy látszik, a lovagiasság kihalt már. – morogtam. Egyáltalán nem volt kedvem cipekedni még akkor sem ha, a bőröndök súlya meg se kottyant. Kivettem az egyetlen bőröndömet és a hátizsákomat az autóból, és beléptem az ajtón. Eltátottam a számat a gyönyörű ház miatt. A Pennsylvaniai Mikaelson villa sem volt semmi de ez, erre a házra nincsenek szavak. Belül is a krémszínek uralkodtak.

-          -Öt szoba, három fürdő, egy nappali és egy bazi nagy kert. Nem gondolod hogy, Klaus akar valamit tőlünk? – kérdezte a bátyám elgondolkodva.

-          -Pillanatnyilag, az érdekel legkevésbé hogy, Nik mit akar. – ledobtam a bőröndjeimet a földre, kiszáguldottam a kutyákért, azokat leraktam a kanapéra, és felfedező útra mentem Jackkel. Felfelé egy világos barna csigalépcső vezetett, aminek a végén egy hosszú folyosó volt. Az első szoba egy fehér színű fürdőszoba volt, egy hatalmas káddal. A következő három ajtó, hálószobákra nyitottak. Az első szobában a baba kék, baba rózsaszín, bézs és fehér színek harmonizáltak, és egy hatalmas baldachinos ágy foglalt helyet középen. A második szoba, vörös, szürke és barna színekkel volt vegyítve. Egyből felismertem Klaus ízlését rajta. A harmadik, egy egyszerű fehér szoba volt, néhány helyen világoskékkel, világos zölddel és szürkével megáldva.  Már csak két ajtó volt. Mindkettő kilincsére egy papír akasztva. Odamentem a legközelebbi szobaajtóhoz és letéptem onnét a cetlit. És felfedeztem Klaus fodros írását.

„Remélem ez a te ízlésed, Jack.”

    

Beléptem a szobába és egy teljesen más dimenzióba csöppentem. A többi szobának eddig szép megmunkált, régi módi bútorai voltak, mintákkal de, ez teljesen más volt. Teljesen modern. A bátyám elvigyorodott és beleugrott az ágyába, mint egy kis gyerek.

-          -Tetszik, teszik. – a szoba egyébként teljesen egyszerű volt, de, megvolt a maga varázsa. Világos barna falak, sötét bútorok, és egy zöld huzat az ágyon. Néhány helyen egy kis dekoráció de, semmi több. 

   Kimentem a szobából és elindultam a másik cetliért.

„Kedves Sierra, remélem a szoba elnyeri a tetszésed, és mihamarabb látjuk egymást.”                       

Ez Elijah írása volt. Beléptem a szobámba és teljesen elaléltam. A falak barackszínűek voltak, világos barna bútorok mindenütt, hatalmas fehér ablakok, fehér függönnyel, egy komód féleség, és a hatalmas fehér ágy. Egyszerűen szépséges volt.

Jack felfüttyentett a hátam mögött.

-          -Na most bemegyünk oda, vagy itt ácsorgunk az örökkévalóságig?- kérdezte türelmetlenül. Beljebb léptem a szobába. Kinyitottam a hatalmas szekrényt, ami tele volt ruhákkal. Megláttam egy kisebb folyosót.

-          -Van mind a kettőnknek saját vécéje. – válaszolt a fel nem tett kérdésemre. Beléptem a fürdőszoba ajtaján és már meg sem lepődtem a látványtól. Minden fehéren és kéken csillogott. De ami jobban lefoglalt hogy, volt egy hatalmas kád, és egy szinte ugyanakkora zuhanyzó. Nem értettem minek mind a kettő. Hisz, nem várnék vendégeket. Főleg nem a fürdőben.

-          -Nem nézünk körül a városban? – kérdeztem mikor már a nappaliban ültünk.

-          -Nem tudsz egy kicsit a seggeden maradni? – válaszolt kérdéssel kérdésre Jack. Gúnyosan rápillantottam, és a garázs felé vettem az irányt. Leo és Tim, szorosan jöttek mögöttem, és úgy vettem észre hogy nőttek pár centit a három nap alatt. Beléptem a garázsba és felnevettem.

-          -Ez most komoly? Nem feltűnő ám. – mondtam miközben végig simítottam a világos kék Ferrarin és a fehér BMW X6-on.

    Kipillantottam az udvarra ahol a hatalmas fekete terepjáró állt amivel jöttünk. Jack beszállt a kocsiba és dudálni kezdett.

-          -Itt maradtok és csak az Ősieket hagyjátok beengedni. – intéztem a szavaimat a kutyákhoz, akik okos szemekkel néztek vissza rám. Odafutottam a terepjáróhoz és beszálltam az anyós ülésre.

-          -Mit tartott ennyi ideig?- kérdezte szemtelenül.

-          -Téged az mióta érdekel?- replikáztam. Jack morgott egyet és beindította a motort.

A főtérhez tartottunk. Amikor megérkeztünk, egyből kiszálltam és körülnéztem. Mystic Falls kisváros volt, de tetszetős. Én világ életemben jobban szerettem a kisvárosokat mint a nagyokat. Egy kék Mustang állt mellénk, barom módon. A lámpája egy fehér csíkot húzott a fekete autón. Jack odasietett a kocsi tulajdonoshoz.

-          -Ezt kifogja fizetni! – szólt oda a bátyám. A mustang tulajdonosa kiszállt az autóból, és levette a napszemüvegét.  A kártevője a kocsinak, egy magas, fekete hajú, világos kék szemű, jó kiállású férfi volt.

-          -Ahogy, látom újak vagytok. Damon Salvatore. – nyújtotta a kezét a férfi, a bátyám felé aki, vonakodva de, elfogadta. Damon szemei vörössé váltak és szem fogai megnyúltak. – Csak szólok, hogy nem fizetem ki és te elfogadod, különben megöllek. – Damon a normálisnál erősebben megszorította Jack kezét, aki felhorkantott. A bátyám szemei arannyá váltak, és neki is megnyúltak a szemfogai.

-          -Jack Dawson. Az igézés nálam nem működik, és ne fenyegess mert azt nagyon megbánnád. – Jack megpaskolta Damon arcát és elindult felém, már normális arccal. Damon értetlenül bámult én meg rákacsintottam. A férfi még jobban elképedt én meg kinevettem. Jack egy épület felé indult. A Mystic Grill felé. Utána siettem. Ez a hely egy kocsma és egy étterem keveréke volt. Leültünk a bárpulthoz. Egy szőke hajú, kék szemű fiú jött oda.

-          -Mit kérnek?- kérdezte. Már majdnem megszólaltam mikor a bátyám elmondta a rendelést.

-          -Két whisky kólát.

-          -Csak egyet. – helyesbítettem. – A másik egy malibu sprite lesz. – rámosolyogtam a fiúra.

-          -Máris hozom. – mondta gyorsan és eltűnt az italok között.

-          -Kifizetjük vagy megigézed? – kérdeztem suttogva Jacket.

-          -Azt hittem hogy, te is olyan vagy mint, ő. – szólalt meg mögülem egy hang. Ugyan az a mustangos férfi volt.

-          -Damon…. – nyögött egyet a kék szemű pincér amikor meglátta őt.

-          -Nem mondtad az új vendégeknek, hogy a hely ahol ülnek, az le van foglalva? – kérdezte szikrázó szemekkel. A pincérfiú nyelt egyet.

-          -Tudtommal nincs kirakva a foglaló tábla. – mondtam és felálltam. – És ahogy látod, mi voltunk itt az előbb. Szóval, keress egy másik helyet még mielőtt felidegesítenél. Vagy ha nem, akkor teszek egy szívességet a fiúnak és ki rúgom a segged innét. – fenyegetően léptem egyet előre. Damon felhorkantott.

-          -És ugyan miért tenném? Mielőtt hozzám érnél megölnélek. – gúnyolódott. Fagyosan elmosolyodtam. Kolról sok minden rám ragadt de, legfőképp a pszichopataság és a türelmetlenség.

-          Nem csak ember fölénnyel de, évszázadi fölénnyel is rendelkezünk. – úgy gondoltam még toldok egy lapáttal a diadalmamra. – Ez olyan volt mintha Elijah mondta volna. Nem Jack?

-       -   De nagyon is. – válaszolt Jack vigyorogva. Ránéztem Damonra és én is elvigyorodtam.

-        -  Úgy gondolom itt az ideje annak hogy, új helyet keress. – oldalra billentettem a fejem mire , az előttem álló férfi fújtatva kiment a bárból. Vissza ültem a helyemre és boldogan vettem észre hogy az italok már megérkeztek.  

-         - Mit mondana anya ha meglátna így minket? – kérdezte a bátyám hót nyugodtsággal.

-          -Anya kivenné a kezünkből és széttörné viszont Kat, röhögve kiinná az egészet. – válaszoltam és szomorúan elmosolyodtam.  A pult másik végében ott volt a kék szemű fiú és egy sötétbarna hajú és szemű fiú is. Felvontam a szemöldököm a hitetlenkedő nézésekre . Jack elröhögte magát.

-          -Ti kik vagytok? – kérdezte a barna hajú.

-          -Sierra és Jack Dawson. – válaszoltam mert a bátyám még mindig nem volt beszéd képes. – És ti?

-          -Matt Donovan. –válaszolta a szőke.

-          -Jeremy Gilbert. – mondta a barna hajú. Annyira ismerős volt az a név… Gilbert, Gilbert, Gilbert….. És rájöttem miért is volt ennyire ismerős. Elena Gilbert a legújabb hasonmás. Jobban végig mértem a fiút és nagyon is hasonlított a Petrovákra.

-          -Újra megkérdezem, kik vagytok? – kérdezte feszülten Jeremy.

-          -Tyűha, a kisvadász bekeményített! – Jack eljátszotta mintha megijedt volna. – A maradék a tietek. – mondta Jack, most már teljesen komolyan. És egy száz dollárost nyomott a pultra. A pénzt még Nik adta ha, akarnánk valamit venni. Szóval nem sajnáltuk a pénzt semmire. Mondjuk nem mintha Klaust annyira érdekelné.

Kimentünk a bárból és a parkoló felé vettük az irányt. Már kinyitottam az ajtót amikor egy eget rázó sikítást hallottam, amitől majdnem szív bajt kaptam. Jack furcsán nézett rám, mert amikor meghallottam a kiáltást, ugrottam egyet.

-          -Te nem hallottad? – kérdeztem fojtott hangon. Megint meghallottam a sikítást. Aki sikított, nem akarta abbahagyni. Befogtam a fülem de, olyan volt mintha a fejemben kiáltoznának. Nem tudtam hogy mit csinálok, csak vitt a lábam a hang irányába. A bátyám próbált megállítani de nem sikerült neki. Mikor beértünk az erdőbe, hiper sebességre váltottam és elkezdtem futni. Jack jött utánam.

Egy hatalmas tóhoz érkeztünk. Előttünk ötven méterre egy nő sikoltozott, és körülötte egy csapat volt. Voltak ott nők és férfiak is egyaránt. Rájöttem hogy, csakis azért hallottam a nőt, mert víz mellett voltak.  Odasuhantunk melléjük.

-          -Valamit megzavartunk? – kérdezte Jack, tettetett ártatlansággal.

-          -Nem, kedveseim. Titeket vártunk. – Julian kilépett a csapat sűrűjéből. Féltem. Jobban mint, bármikor máskor. – Már nem vagytok annyira bátrak, mi? – vészjóslóan elvigyorodott. Fel sem tudtam fogni hogy, mi történik. Amikor észbe kaptam már négyen fogtak le, és nyomtak le a földre, a bátyámat úgy szintén. Ránéztem, és belém ütött a felismerés. Az utóbbi napokban mindig így kezdődött az álmom, és a bátyám halálával lett vége. A tüdőm összeszorult és nem kaptam levegőt. Éreztem hogy a szemem átalakul. A szokásos szürkéből, rikító kékké változik. Julian elmosolyodott és leguggolt elém.

-          -Ismerős a kép? – összeszorítottam a számat.

-          -Ne tedd ezt. Kérlek. – kérleltem őt suttogva. Eddig Jacket bámultam, most meg belenéztem Julian barna szemeibe és minden reményem elszállt.

-          -Már miért ne tenném? Visszautasítottad az ajánlatomat. Fel is út, le is út. – mondta könnyedén.

-          -Csatlakozom hozzád, de kérlek ne tedd ezt! – megteltek a szemeim maró könnyekkel.

-          -Volt egy választási lehetőséged. Én még a választásod előtt, elmondtam a lehetőségek következményeit. És én nem élek második eséllyel. -  felállt. Odament a bátyámhoz.

-          -Utolsó kívánság? És hogy kedvesek legyünk mondhatsz valamit a húgodnak. – Julian szórakozott.

-          -Szeretlek, húgi. – mondta beletörődve a halálba .

-        -  Én is. – mondtam rekedten.

-         - Utolsó kívánság? – kérdezte Julian, áramot vezettem a testembe hogy lesokkoljam a fogva tartóimat, és neki eshessek Juliannak,  csak hogy azok meg sem érezték.

-          -Van pajzsunk, drágám. –súgta az egyik a fülembe.

-          -Rohadj meg Julian! – sziszegte Jack. Az említett megilletődötten nézett rá.

-          -Sajnálom, a kérésedet nem teljesíthetem. – Julian belenyúlt a bátyám mellkasába aki felszisszent a fájdalomra. Bennrekedt a tüdőmben a levegő. Teljesen elhomályosodott a látásom,  csak színes maszatok láttam mindenhol.

-          -Nézd meg kedvesem! Nézd mekkora szíve van a bátyádnak! – látásom kitisztult és láttam amint Julian kitépte Jack szívét. Felordítottam. Zihálva vettem a levegőt. Julian elmosolyodott és bedobta Jack szívét a tóba.

-         - A halak biztos örülni fognak egy kis tápláléknak. – a mondatára átfutotta a testemet az adrenalin. Hóvihar kezdett tombolni, ugyanúgy mint amikor megláttam anya és Kat fejét a dobozban. Sokakat feltűzött a fára a szélvihar, vagy éppen a tóban landoltak. Betuszkoltak egy hatalmas vas dobozba, és rám csukták az ajtaját. Utána úgy éreztem mintha repülnék, majd egy hatalmas loccsanást hallottam, és fokozatosan kezdett megtelni a széf vízzel, amibe bezártak. A kijutás lehetetlen volt.

/René/

Miután Jack és Sierra elmentek Mystic Fallsba, én elindultam Denver felé. Reméltem hogy, ott találom Isabelt. A nő egy régi barátom volt, még a hetedik századból. Az élete kínkeserves volt pedig, elméje hatalmasabb volt bárkiénél, minden szakterületen. Viszont a legtöbbet a boszorkányságokról, varázsigékről és átkokról tudta. Mikor megismertem, nem akartam hogy, ez a tudás elvesszen örökre és ezért rávettem egy vámpírt hogy, változtassa át Isabelt. A nőnek volt egy lánya, Rose. Ha jól tudom húsz éves korában átváltozott ő is. Megálltam egy kertes ház előtt. Magabiztosan kiszálltam a kocsiból és az ajtó felé vettem az irányt. Becsöngettem és pár másodperccel később közeledő lépteket hallottam a házból.

-          -Igen? – kérdezte egy szőke hajzuhatag. Kék szemei kérdően vizslattak.

-          -Isabel Rochev-et keresem. – válaszoltam illedelmesen. – Te biztos Rose vagy. – a lány meglepődött.

-          -Honnét tudja a nevem?

-          -Ugyanúgy nézel ki mint az anyád. – elmosolyodtam. – Jobban mondva úgy nézel ki mint amikor húsz éves volt. – javítottam ki magam.

-          -Ki az? – hallottam egy női hangot a házból. Egy másik nő jelent meg az ajtóban. Szakasztott olyan volt mint a lány, csak neki szürke szemei és nőiesebb vonásai  voltak. A lány kinézett húsz évesnek, az anya harmincötnek.

-          -René? – kérdezte a nő.

-          -Szervusz Isabel. – Isabel megölelt és beinvitált.

-          -Hogy-hogy erre jársz? – kérdezte közben megkínált teával amit, elfogadtam.

-          -Nem zavartalak volna, ha nem lett volna nagyon fontos.

-          -Ugyan, egyáltalán nem zavarsz. – legyintett a kezével. – Örülök hogy eljöttél.

-          -Emlékszel az unokahúgomra? Sierrára? – kérdeztem.

-          -Életemben egyszer találkoztam vele. Nem volt éppen felejthető amit, csinált. – elmosolyodtam az emlék hatására.

-          -Örvendek, a nevem Isabel Rochev. – mutatkozott be Isabel az unokahúgomnak.

-          -Úgy szintén. Sierra Nichole Dawson. – Isabel alig észrevehetően végig mérte Sierrát. A lány nem a szokásos pásztor ruhában volt, hanem, bőrökben, és tartós anyagokban.

-          -Itt vagyunk. – jelent meg a semmiből négy ember. Jobban mondva vámpír.

-          -Sierra, kik ezek az emberek? – kérdeztem udvariasságom révén, de, tudtam pontosan kik is ők.

-          -Hadd mutathassam be a családomat. – lépett előre egy szőke férfi, kékes zöldes szemekkel. – A nevem Niklaus Mikaelson, ő itt az öcsém Elijah Mikaelson – mutatott a közvetlen mellette álló férfire. Jó kiállású széles állkapcsú férfi volt, barna hajjal. Elijah biccentett. -  Ő a másik öcsém, Kol Mikaelson, -  mutatott a másik férfira aki Sierra mellett állt és átkarolta a vállát. Csúnyán rájuk néztem mire elvigyorodtak. – És a húgom Rebekah Mikaelson. – mutatott egy szőke lányra. Negédesen elmosolyodott a szőkeség.

-          -Gyerünk! – hallatszódott egy ordítás a faluból.

-          -Ma ki a soros? – kérdezte izgatottan Niklaus.

-          -Sierra. – válaszolt Kol mire az unokahúgom vidáman elvigyorodott. Előhúzta a hátán lévő íjat, és bekészített egy nyilat. Egy csapat rabló volt a faluban. Sierra kilőtte a nyilat, amit az egyik rabló emberfeletti sebességgel megállított és ránk nézett haragosan.

-          -Azt hiszem lesz egy kis hiány a környéken, vámpírokból. – mondta és elrakta az íját, mi meg csöndesen néztük őt. Sierra odaszáguldott a vámpírhoz és kitépte a szívét. Oda siettem Niklaushoz és fenyegetően rá meredtem.

-          -Ha bármi baja lesz, te fogsz érte felelni. – sziszegtem a képébe.

-          -Egy köszönöm is megtette volna hogy, „Köszönöm Niklaus hogy, tökéletesre fejlesztetted a harc technikáját!” – dacosan pillantottam rá és a falu felé fordítottam a tekintetemet.

-          -Hol van ez a lány? – Kol elindult a falu felé de, megtorpant. Sierra hat férfit, és két nőt vezetett hozzánk. Előre tartva a kezeit, terelte őket felénk.

-          -Hoztam egy kis ajándékot. – mondta az unokahúgom. Meglepődötten néztünk rá, mindannyian. Az egyiknek letépte a fejét, és a többihez is beszélt valamit de, Isabelre összpontosítottam és eltámogattam onnét mert úgy tűnt, mindjárt elájul.

-          -Szóval mi az a nagyon fontos dolog? – kérdezte Rose.

-          -Kellene néhány nagyon fontos, és erős varázsige. – válaszoltam.

-          -Maga boszorkány? – lepődött meg a lány.

-          -Nem is akármilyen! Több mint nyolcszáz éves és még nem láttam nála erősebb boszorkányt! Szóval, úgy szemtelenkedj hogy, tudd, ha megkérem őt, szívesen elbánik veled, kislányom!- mondta gyerekesen Isabel.

-          -Nyugodj meg, nem tenném meg semmi pénzért amit az anyád mondott. És nehogy el hidd hogy, én vagyok a világ legerősebb boszorkánya. Julian Rivonne, Sierra Dawson, Chris Rivonne jóval erősebbek nálam. Mondjuk ők csak félig boszorkányok. Ők Őrzők. Viszont, Bonnie Bennettnek a száz halott boszorkány ereje megvan. – válaszoltam nyugodtan.

-          -Sierra, az unokahúgod. De, a többi ki a franc? – kérdezte Rose. Ő is tudott az Őrzőkről és így szerencsére nem kellett magyarázkodni.

-          -Julian Rivonne, Sierra ős ellensége. Chris meg Sierra egy nagyon jó barátja.

-          -Julian fia Christian. Nem? – kérdezte Isabel.

-          -Pontosan. De, Chris utálja az apját. Christian segítségére van szükségem de egy egyszerű kereső bűbájjal nem találom. Biztos vagyok hogy, neked van sejtésed, hogy, most milyen varázsigét használjak. – intéztem a szavaimat Isabelnek. A nő elmosolyodott.

-          -Pontosan tudom mi kell neked.

/Elijah/

Katherinát hagytam elmenni miután elmondtam Klausnak hogy, a nő segített nekünk. A bátyám ideges volt. Elakarta kapni Katherinát.

Elindultam, meglátogatni Sierrát és Jacket, de csak a kutyák voltak ott. Következő nap szintén, és azután is. Mindennap vittem oda ételt. Becsúsztattam az ételt, mert nem voltam meghívva a lakásba. Aggódtam értük. Mindenkit kikérdeztem arról hogy hol, lehetnek és Damon Salvatore bizonyult a legjobb szemtanúnak. Elmondta hogy utoljára úgy látta őket hogy, Sierra úgy ment az erdő felé mint egy őrült, a bátyja meg, megpróbálta megállítani.

Niklaus, Kol és Rebekah is aggódott érte, pedig az utóbbi már több évszázada nem látta a lányt.

/Sierra/

Napról napra nagyobb volt a fájdalom. Általában légbuborékot teremtek a fejemre, de nekem is véges az erőm. Utána mindig megfulladok, aztán kitisztul a tüdőm, és kezdődik előröl az egész. Teljesen elvesztettem az idő érzékem. Lehet hogy csak pár napja, de lehet hogy már több éve itt aszalódok.

Amikor meghalok, mindig Kol halálát látom ahogyan, a két Gilbert megöli őt. Többször próbáltam kijutni de, nem vagyok elég erős. Az örökkévalóságig fogok itt rothadni. Legalább van időm feldolgozni a családom halálát. 

Kicsit túlságosan sok kép lett de, megpróbáltam megmutatni nektek az elképzeléseimet! Az új karakterek a "Szereplők" című menüpontban találjátok!