7.fejezet

                                                                             Sziasztok!

Itt van az új fejezet, remélem már vártátok! Elkezdődik a suli és nem lesz annyi időm fejezetek írni... Szerintem valamilyen rendszert fogok bevezetni, hogy milyen napokon jön új fejezet, remélem megértitek! Erről a fejezetről csak annyit hogy, nem éppen a legboldogabb de, hamarosan a depressziója is eltűnik a szereplőknek! Jó olvasást! 

                                  

7.fejezet: Rég nem látott ismerős.

/René/

-        -  Mi is lenne az a varázsige? – kérdeztem Isabeltől, miközben felkeltünk a kanapéról, és elindultunk egy folyosón.

-         - Ugyanaz mint amit ön használ, csak néhány plusz hozzávalóval, és több erő kell hozzá. – válaszolt Rose, aki mögöttünk lépdelt. Megálltunk egy könyvespolc előtt. Isabel kivett egy könyvet a helyéről, és egy kattanás hallatszódott a másik szobából. Odaindultunk ahonnét jöttünk, azaz a nappaliba. Rose feldöntötte a kanapét és felfeszítette a padlót. Egy miniatűr széfet láttam meg. A lány beütötte a kódot és egy távirányítót vett ki onnét.

-          -Azon csodálkozom hogy, ti hogyan tudjátok ezt megtalálni nem hogy egy betörő. – motyogtam magam elé, de azért hallhatóan. Mindketten elmosolyodtak.  Rose megnyomott a távkapcsolón egy gombot, és a tévé szétnyílt. Isabel odament, és kivett a televízióból egy könyvet. Bőrkötése volt és nagyon régi.

-          -Beszéled az arámi nyelvet? – kérdezett tőlem a nő.

-          -Igen, bár rég nem gyakoroltam. – mondtam egy bólintással együtt.

-          -És a vikinget? Érted a vikingi rovás írást? – Rose érdeklődően felém fordult.

-          -A válaszom ugyanaz mint az előbb. – válaszoltam.

-          -Akkor jó. Mert csak arámi és viking eredetű és nyelvű varázsigék vannak a grimoirben. – nyújtotta felém a könyvet Isabel. – Még nagyon régen Ayana tulajdona volt, de átajándékozta az Ősi boszinak, és mivel ő meghalt, kézről kézre járt a könyv. Nagyrészt a családom tulajdona volt. Úgy gondolom te többet tudod használni mint mi. – én tátott szájjal elvettem azt.

-          -Hogyan tudnám meghálálni?

-          -Járj ide többet! – legyintett egyet és megölelt.

-          -Köszönöm, akkor viszont megyek is. Örültem hogy találkoztunk! – megöleltem a lányt is, és távoztam a házból. Beültem a kocsimba és néhány boszorkány barátom felé vettem az irányt.

/Sierra/

Éreztem ahogy mozgolódni kezdek a széffel együtt. Már kezdett hányingerem lenni. Becsuktam a szemem és vártam. A levegő buborék a fejemről, egyre kisebb lett. Bepánikoltam. Elegem volt abból hogy meghalok újra és újra. Még akkor is ha, csak ideiglenesen. Már csak víz volt körülöttem, és fogyott az oxigén a tüdőmből. A széf elkezdett gurulni. Az egyetlen jó dolog az volt hogy, szárazföldön gurultam.

-          -Állítsd már meg! – hallottam tompa hangokat. A víz kezdett fogyni, a nagy részét egy sarokba irányítottam. És egy pár centis részt sikerült levegővé varázsolnom. Belélegeztem és megkönnyebbültem, de csak addig ameddig megint elkezdtem gurulni. Felhörögtem mérgemben. A széf megállt, és kinyílt. Kipattantam onnét, és dühösen körülnéztem. Két ember állt előttem. Egy férfi és egy lány. A lányról nem tudtam semmit viszont, a férfit egy nagyon fontos embernek tartottam az életemben. Barna haja van, világos kék szeme, ami ha rá sütött a nap, rikító türkizkékben ragyog. Ő szinte az egekig kerget a hülyeségeivel de, testvéremnek tartom, és a család mindenek felett.

-          -Nem is örülsz nekem? – kérdezte és meg a nyakába ugrottam.

-          -Úristen Chris! Annyira örülök neked! – motyogtam miközben erősen megöleltem. Ő visszaölelt. Legalább öt percig nem engedtem el. Mikor elváltunk, megláttam a mosolygós szemét, ami már annyira hiányzott.

-          -Sierra, ő itt a húgom, Gabriella. – bemutatkoztunk egymásnak. Igazán kedves volt, de valami leírhatatlanul visszataszító volt a viselkedésében. Lehet mert úgy viselkedett mint egy páva, vagy mert többször rosszallóan végigmért, nem tudom.

-          -Egy újabb Rivonne, mi? – kérdeztem játékosan.

-          -Mi van akkor ha igen? – kérdezett vissza gúnyosan Gabriella.

-          -Ide figyelj picilány, lehet hogy rég nem gyakoroltam, de attól még ugyanúgy, széttudom rúgni a segged. Szóval úgy szólogassál be. – válaszoltam fenyegetően és Chris felé fordultam. – Mióta voltam a széfben?

-         - Azt nem tudom de, több mint három hónapja beszéltünk telefonon. – mondta és közben megvakarta a fejét. Nyeltem egyet.

-          -Három hónapja?- kérdeztem újra hitetlenül.

-          -Igen képzeld! – gúnyolódott Gabriella. Hátra fordultam és kitörtem a nyakát.

-          -Bocs de nagyon idegesítő volt. – szabadkoztam a barátomnak.

-          -Semmi baj, már én is gondolkoztam rajta hogy, megcsinálom. – válaszolt mosolyogva.

-          -Menjetek a lakásomhoz! Pár óra múlva ott vagyok! – mondtam és faképnél hagytam. Elszáguldottam a Mikaelson villa felé. Berúgtam az ajtót, és vártam hogy, ki mit reagál de, a ház üres volt.

-          -Kol! – üvöltöttem és vártam egy keveset. – Elijah! Klaus! Rebekah! – folytattam a kiáltozást de, semmi nem történt. Fújtatva léptem ki az ajtón, és a felé a ház felé mentem, ahol talán megtalálom őket, azaz a Salvatore panzió felé. Ott is berúgtam az ajtót mire Damon rosszallóan rám nézett  a kanapéról.

-          -Igen, bejöhetsz. – mondta szemforgatva, felkelt és elém jött. – El kéne neked egy-két ruhadarab, nem gondolod? – kérdezte és végignéztem magamon. Csuromvizes voltam, a hajamból csöpögött a víz, és alga szagú voltam.

-          -Hol van Klaus?- érdeklődtem, nem törődve az előző kérdéssel.

-          -Asszem New Orleansban. Az érettségin is volt olyan kedves hogy, megjelent. – gúnyolódott és töltött magának egy whiskyt.

-          -A többiek?

-          -Nézzük, a hibrid New Orleans, hiszti királynő szintén… Azt hiszem Elijah is ugyanott. – válaszolt és egy ledöntötte az italát a torkán.

-          -Kol és Finn? – kérdeztem reménykedve.

-          -Mit érdekelnek azok téged? – idegesen ránéztem. A szemeim szikrákat szórtak. – Jól van, jól van! Azért ne kapd fel a vizet! – kacsintott és folytatta. – Finnt megöltük mert, összevoltak kötve de, a végén meg nem voltak, sajnos. Szóval ő és a pszichopata öccse is a föld alatt van. – válaszolt és töltött volna még egy üveggel, de felrobbantottam a poharát. – Akkor boszi vagy. Jó tudni.

-          -Az igazat mondd!- förmedtem rá.

-          -Akkor talán nem boszi vagy? – kérdezte vigyorogva. Odasuhantam, és a torkánál fogva felemeltem.

-          -Kol halott? És most az igazat mondd!- sziszegtem az arcába.

-          -Igen halott! – Damon fuldokolt. A szemközti falnak dobtam. Megfogtam a whiskys üveget, és bele dobtam a kandallóba. Könnycseppek marták a szemem.

-          -Úristen Damon! – hallottam a folyosóról egy lány hangot. Többen is voltak, egy szőke hajú zöld szemű lány, egy barna hajú zöldeskék szemű fiú, az élükön egy barna hajú barna szemű lánnyal. Rápillantottam a lányra és Katherinát láttam. Vagyis Elenát, a legújabb hasonmást. Fájdalmasan felnevettem mire, mind a hármuk szeme rám irányult. Azért nevettem fel, mert a látomásomban az volt hogy, a hasonmás és Jeremy megölték Kolt.

-          -Ki vagy? – kérdezte tőlem a fiú. Felismertem mindenkit, mert Klaus mindenkiről személy leírást adott. Nagyon pontos személy leírást.

-          -Várjunk csak, ha nem tévedek akkor te lennél Stefan a „Ripper”, a szöszi a drágalátos Caroline, Klaus szeme fénye és itt van a kedves Elena, a legújabb hasonmás. – soroltam fel hogy ki kicsoda, és közben mutattam mindenkire.

-          -Pontosan, na és te ki vagy? – gondolkodtam egy frappáns válaszon.

-          -Egy lány, aki bosszút fog állni a legjobb barátja elvesztéséért. – válaszoltam mosolyogva.

-          -És ki volt az? – fordult felém Elena.

-          -Segítek! Te ölted meg! –  válszoltam lelkesen mintha, egy játékot játszanánk. A három érkező elképedve bámultak.

-          -Connor?- kérdezte félénken Caroline.

-          -Nem kedvesem, de közel jársz! – léptem egyet előre. Elena ledermedt. – Ahogy látom, rájöttél a válaszra. – most  úgy éreztem hogy, kiköpött mása vagyok Kolnak. Előjött a gonosz énem, az oldalam aki nem bocsájt meg egykönnyen.

-          -Kol? – kérdezte remegve a hasonmás.

-          -Helyes válasz. Nálam ez úgy szokott történni hogy, fogat fogért, szemet szemért, legjobb barátot legjobb barátért. És mivel Jeremy ölte meg őt, valakijét hamarosan meg kell ölnöm. – Stefan a falnak szegezett.

-          -Csak a holttestemen keresztül! –mondta és megszorította a torkom.

-          -Egyetértek. – lesokkoltam mire, összeesett és kitörtem a nyakát. – Készüljetek fel, drágaságaim és reménykedjetek hogy, találok egy módot hogy visszahozhassam őt az  élők közé! – sziszegtem és kisétáltam az ajtón.

/Caroline/

A lány kiment, és aggódva néztem Stefanra. Damon felrakta őt a kanapéra, Elena kérésére.

-        -  Mégis ki a franc volt ez? – kérdeztem teljesen kiakadva.

-         - Valamilyen Sierra. Ahogy látom jó barátságot táplál az ősökkel akik most itt hagyták. Szívás. – Damon felhorkantott.

-          -Egyáltalán miért volt ennyire vizes és Kolnak nem is voltak barátai!- adta ki magából a feszültséget Elena.

-          -Ezt honnan veszitek? – kérdezte az ajtóból egy férfi. Beljebb lépett. A pasi őrülten jól nézett ki.

-          -Kitalálom, a csajszinak egy haverja vagy. – mondta gúnyosan Damon. A férfi elmosolyodott amitől, majdnem elolvadtam. Szerencsémre csak majdnem.

-          -Nem haverja, nagyon jó barátja. De a csajszinak van elég problémája, szóval ne csesztessétek különben, nem tőle kell majd félnetek, és nem is az ősiektől, hanem tőlem. –   a kék szemek megvillantak, amire én visszatértem a valóságba.

-          -És mégis miért kellene félnünk tőled?- kérdeztem eltökélten. A szemei meglágyultak és közelebb lépett hozzám.

-          -Mert én veszélyesebb vagyok, mint az eredetiek. – súgta.

-          -Na persze, én meg bármelyik pillanatban átváltozok sárkánnyá! – gúnyolódott Damon. A férfi megforgatta a szemeit.  

-          -Csak figyelj és tanulj. – mondta nekem, oda sem nézve Damonra, aki ordibálni kezdett. Aggódva ránéztem, a kiáltozóra.

-          -Mit csinálsz? – kérdezte üvöltve Elena.

-          -Megtanítom a tiszteletre. – mondta a férfi és a tekintetét Damonra fordította aki egyre gyengült és végül ájultan koppant a feje a padlón.

-          -Mi a neved? – kérdezte tőlem a kínzómester.

-          -Caroline.

-          -Örvendtem Caroline, a nevem Chris. – megcsókolta a kezemet és eltűnt.

 Ezt a zenét ajánlanám a fejezet maradékához:

/Sierra/

Többször hívtam az ősöket de, nem válaszoltak. A düh és a harag átváltozott szomorúsággá és féltem hogy megint összetörök mint, anya halálánál. Most mindent megadtam volna azért, hogy vámpír lehessek és kitudjam kapcsolni az érzéseimet. Megláttam a cetliket az ágyamon, amit akkor szedtem le a kilincsekről, amikor megkaptuk a házat. Egy könnycsepp gördült le az arcomon az emlék hatására. Sajnáltam hogy, nem mehetek vissza az időben. Nekem már csak az emlékeim maradtak. Lehet hogy ott volt nekem René, Chris, és az ősiek de, nem lenne az ugyanaz  mint régen. Nincs Jack, se anya, se Kat és Kol sem. Mindnyájukat szerettem, mindennél jobban. Vettem egy nagy levegőt és beléptem a bátyám szobájába. Leo és Tim követtek. A két kutya hatalmas lett, már majdnem a derekamig értek.

Végig simítottam az ágyon ami még hónapok óta rendetlen volt. Az emlék amikor Jack beleugrott az ágyába mint egy kisgyerek, megmosolyogtatott. Ránéztem a kiskutyáimra akik már nem voltak kicsik és Kol jutott eszembe. Az emlék amikor átadta nekem őket, és elhúzódott attól hogy puszit adjak neki mert, az egész fejem kutya nyálas volt. Őrülten hiányoztak. Néhány könnycsepp gördült le az arcomról. Fene gondolta volna hogy, csak négyszáz év múlva a születésem után, válik pokollá az életem. Éreztem hogy figyelnek. Ránéztem az ajtóban álló Chrisre. Az állandó pajkos mosoly helyett most egy komoly, teljesen együtt érző férfi állt az ajtóban.

-         - Ezután mi fog történni? Julian mindenkit lemészároltat. -  a hangom a mondat elején magabiztos volt de, a végére elcsuklott. Chris odajött hozzám és megölelt. Bátorítóan elkezdte simogatni a hajam.

-          -Nem lesz semmi baj. Mindenki itt lesz Mystic Fallsban. Klaus, Rebekah, Elijah, René és én.

-          -Miért pont itt? – kérdeztem csöndesen. Éreztem hogy Chris tétovázik.

-          -Mert itt van a legnagyobb erőnk, főleg ha együtt vagyunk. Figyelj, megtanítalak mindenre amire tudlak. Az a baj, hogy az erőd még sokszorozódni fog. – kibontakoztam az ölelésből és a szemeibe néztem.

-          -Ezt hogy érted? – kérdeztem.

-          -A négy alap elem a föld, víz, tűz, levegő. Van az ötödik elem, ez a boszorkányság. Minden őrzőnek van egy egyedi ereje, ha egyáltalán van. A legerősebbeknek több is van. Nálad a pajzs és az energia az ötödikbe tartoznak. Még egy elem van a négy közül amit el kell sajátítanod. – szemöldök össze ráncolva néztem rá.

-          -Neked milyen képességeid vannak?

-          -Víz, levegő, bármivé áttudok változni és tudok beszélni a holtakkal. – feléledt bennem a remény.

-          -Megtudod osztani az erődet?

-          -Mindegyik őrző megtudja.

-          -Miért nem ezzel kezdted? Gyerünk! Akarom őket látni! – mondtam buzgóan.

-          -Nagy erő kell hozzá. Még csak pár pillanatra is nehéz nem hogy több embert egyszerre!

-          -Egyesítsük az erőnket! – Chris hitetlenül nézett rám.

-          -Rendben, add a kezed! – adta be a derekát és együtt elkezdtünk kántálni.

Ehhez a részhez meg ezt a dalt ajánlanám: 

/Kol/

Figyeltem őt. Mindenegyes másodpercben néztem mit csinál. Szenvedtem amikor fájdalmat érzett. Sierra volt a legfontosabb dolog az életemben. Az idióta Gilbert kölyök miatt Sierra élete nagyobb veszélyben van mint valaha. Lehet hogy őrültnek tűntem a gyógyír elleni akció során, de teljesen beleőrültem volna ha baja esik a lánynak akit szeretek.

Nem tudtam ki ez a Chris de, hálát rebegtem az égnek hogy vigyáz Sierrára. Mikor a testvéreim feladták a keresést, ő folytatta míg meg nem találta. Jókat nevettem a Salvatore fivérek, a hasonmás és a szöszi arcán mikor Sierra a panzióba látogatott. Ott voltam, de ők nem láttak engem. Sierra akkor, kiköpött másom volt. Büszke voltam rá. Azon is jókat nevettem amikor Chris is elment a Salvatorékhoz. Caroline egy szempillantás alatt levetkőzte a régi félénkségét, csak azért hogy jól nézzen ki nem csak belülről hanem, kívülről is. Damon kínzása meg igazi élvezet volt. 

Furcsa érzésem lett, mintha hívnának. Engedtem a hívásnak és a tóparti Gilbert házban találtam magam.  Jeremy hívott. Persze, a szellemlátó. Elvigyorodtam, mert még szellem létemre is éreztem a feszültséget, ami a csipet-csapatból áradt.

-         - Miben lehetek segítségedre, kedves Jeremy? – széttártam a kezemet.

-          -Sierra a barátod volt vagy megigézted? – kérdezte.

-          -Drága Jeremy, azt tudhatnád hogy, ha egy vámpír megigéz valakit, és meghal, akkor az igézés megszűnik. – jobban körül néztem a társaságon. Ott volt a hasonmás ribi, a két kis játéka, az öccse, aztán ott volt Klaus szerelme és Rebekah pasija. – Mondd meg a nővérednek hogy, a legutóbbi találkozásunk alkalmával túl kevés volt az időm de, legközelebb ugyanott folytatjuk ahol abbahagytuk. – szélesen elvigyorodtam.

-          -Jeremy, mi történt? Itt van? – kérdezte aggodalmasan a hasonmás és az öccse vállára rakta a kezét.

-          -Mondd meg neki! Gyerünk! – bíztattam a kölyök Gilbertet.

-          -Azt mondta hogy amikor legutóbb találkoztatok, túl kevés volt az idő, de legközelebb ugyanott folytatjátok, ahol elkezdtétek. – megköszönésül bólintottam egyet. Elena remegve hátralépett egyet mire, felnevettem. – Akkor Stefan kitörte a nyakad. – szólt oda hozzám Jer.

-         - Az nem az utolsó volt. – válaszoltam, és éreztem hogy máshol hívnak. – Sajnálom gyerekek, el kell köszönnöm. – eltűntem a Gilbert házból és egy nappaliban találtam magam ahol Chris, Sierra és még egy csaj volt. 

Egy tucat új szereplő jött ebben a részben szóval, a Szereplők menüpontban megtaláljátok őket!