4.fejezet

                                                              Sziasztok! 

Itt az új fejezet és úgy gondoltam bele csapok a lecsóba! :P Új karakterek is lesznek ebben a részben, szóval azokat a "Szereplők" menüpontban találjátok. A vége egy kicsit elgondolkodtató lett és várom a véleményeiteket! 
Köszönöm a több mint 350 oldal megjelenítést!


                                                          
                                               

                                   4.fejezet: "Kedves barátok"

/Sierra/

-          -Tudod, nagyon sokat kerestelek téged. Több mint százötven évet. Van sejtelmed miért is kereshettelek? – ha nem lett volna halál félelmem akkor egyből tudtam volna rá egy csípős megjegyzést. Összeszorítottam a számat és elszámoltam háromig hogy bátorságot gyűjtsek.

-          -Talán mert Katherina nem volt elég jó neked? – kérdeztem bár a gombóc ott volt a torkomban amitől alig bírtam beszélni. Tristan  megszorította a torkomat és elmosolyodott azon hogy próbáltam leszedni a fojtogató kezeket a nyakamról.

-          -Szerintem ezt be kéne fejezni. – szólalt meg egy hang a hátam mögül. Egy ismerős hang akinek ennyire még sosem örültem. Tristan odadobott Kolhoz, aki készségesen elkapott.

-          -Itt a pincsi kutyád Sierra? – kérdezte gúnyosan a követőm. Kol elém lépett és ördögien elvigyorodott.

-          -Tudod örülök hogy itt vagy, bárki is vagy. Legalább lesz közös programom veled meg a testvéreimmel. – elmosolyodtam. Mások már rég fület, farkat behúzva menekültek volna Kol burkolt fenyegetésétől. Imádtam a pszichopata énjét.

-          -Ha akarod mindannyitokat elkaplak. – vágott vissza Tristan.

-          -Ha jól tudom Tristan Wooden vagy, nem igaz? –  Kol lépett egyet előre de, Tristan a helyén maradt. Már most sajnáltam mi fog történni szegény Tristannal. Nem mintha sajnálnám, sőt örülök neki.

-          -Pontosan.

-          -Ha jól tudom nyolcszáz éves vagy. – mondta a barátom felsorolva a tényeket.

-          -Nyolcszázhatvanegy. – húzta ki magát Tristan. – Ha akarod megmutatom milyen az ereje egy több száz éves vámpírnak, zöldfülű. – lépett egyet előre Tristan. Kol felhorkantott.

-          -Már alapból az nagyon nagy hiba ha egy Eredetinek egy barátját megtámadod, viszont az már teljesen őrültség ha, magát, az egyik Eredetit megfenyegeted.  – mondta  Kol vigyorogva mindig megnyomva az „Eredeti” szót. Tristan arcáról lefagyott a mosoly és a helyét rémület és félelem vette át. – Gondoltam. –reagálta le Kol, Tristan reakcióját. A vámpír elsuhant, és a barátom felém fordult.

-          -Jól vagy? – kérdezte aggodalmasan.

-          -Igen, azt hiszem. – a lila foltok kezdtek eltűnni a nyakamról. – Azt ugye tudod hogy, Katherina is itt van ha Tristan itt van? – elsötétült az arca.

-          -Tudom.

-          -Akkor jó. Hol vannak a kutyák? – kérdeztem.

-          -A kocsiba zártam őket mikor megéreztem a félelmedet. – jól eső érzés árasztott el attól hogy aggódott értem. – Lehet hogy a kocsi már romokban áll. – mondta viccelődve.

-          -Lehet. – mondtam. Kiléptünk az üzletből és nem hittünk a szemünknek. Körülbelül száz ember állt a parkolóban és videózta  ahogy két kiskutya szét szedett egy terepjárót. Ránéztem Kolra és a szám elé kellett kapnom a kezem hogy elfojtsam a nevetésemet. Kisiettünk a tömeg elé. Kol ment elöl, mindenkit félre lökdösve, én meg szorosan mögötte. Többen is próbáltak közelíteni a kocsihoz de a kutyák rájuk vicsorogtak és odakaptak minden közeledő láb és kéz felé. Az autónak hiányzott a két első ajtaja, a kormánya, és sok rész az ülésekből. Három gumi szét volt szakítva, a negyedik meg nagyon tompa volt. Nem bírtam tovább és kirobbant belőlem a nevetés, a kocsi látványától. Kol ezt egy nagyon csúnya pillantással jutalmazta, ami miatt próbáltam vissza fogni a következő kirobbanást. Többé-kevésbé sikerült is. Inkább az  utolsó. Kol odament az autóhoz, én is követtem volna de valaki megragadta a karomat. Hátranéztem és megláttam hogy a negyvenes évet végén járó nő nem engedte hogy menjek. Próbáltam kirántani a kezem de nem ment. Árammal lesokkoltam a nőt és Kol után siettem. Felkaptam mind a két blökit akik jó sok puszival jutalmazták a cselekedetetemet. Kol idegesen nézett a kutyákra, aztán rám, mert fültől fülig érő vigyorom volt.

-          -Vidd el őket. – utalt a kutyákra. – Én felhívom Klaust hogy kell kocsi meg néhány memória módosítás.

-          -És mégis hova és hogyan vigyem őket, okoska? – kérdeztem pimaszul.

-          -Nekem aztán teljesen mindegy! Gyorsan vidd őket mert, minél több ideig látom őket, annál idegesebb leszek. – bólintottam és szó nélkül elindultam a park irányába. Leültem oda, ahol még pár órával ezelőtt voltak a piknikezők. Leo lustán lefeküdt a fűben viszont Tim, összevissza ugrált és nemegyszer majdnem lerántott a piknikező asztalnak a padjáról. A pad amin ültem, elég rozoga volt és érezni lehetett hogy a bal oldal amin voltam, jobban belevan mélyedve a talajba mint a jobb oldalon. Már legalább fél órája voltam a parkban mikor éreztem hogy, a súly elosztódik. Szinte biztos voltam benne hogy Kol ült oda.

-          -Na beszéltél Klaussal? – kérdeztem közben a tó tetejét figyeltem aminek eléggé nagy szitakötő állománya volt.

-          -Beszéltem volna ha, tudnám a számát. – hátra fordultam mert egy ismeretlen volt mögöttem. Egy fiú ült a padon. Egy idősnek néztünk ki bár, nálam ez csak a kinézet volt. A fiúnak barna haja, barna szeme és enyhén kreol bőre volt. Gyönyörű kisfiús arca minden lány tekintetét vonzotta. Még talán engem is vonzott volna ha nem ismertem volna. Ő is egy Őrző volt. Hatalmas ereje volt mert számtalan őrző és leszármazott életet kioltott. Ha egy őrző megöli egy társát vagy leszármazottat akkor a halott ereje rászáll a gyilkosára. De csak akkor ha előtte egy nagyon nehéz varázslatot elmondtak, amihez alapból erősnek kell születni.

-          -Ez most komoly? – kényszeredetten felnevettem. A fiú aki mellettem ült, régebben, mindennél jobban megakart ölni hogy, elvegye az erőmet. A fiú aki igazából nem is fiú mert ezeréves,  nemrégiben megölte az őrzőknek a tanácsát, a Vének Tanács-át és a legfiatalabb vén ezerháromszáz éves volt. Az öt vén ereje rászállt és most gyakorlatilag legyőzhetetlen.

-          -Szóval emlékszel rám…

-          -Julian Rivonne-ra ki nem emlékszik? – kérdeztem gúnyosan.

-          -Azért adok egy kis emlékeztetőt….- leült mögém és eltolta a hajamat a nyakamból. Egy csókot lehelt a vállamra, ami égetett szó szerint. Pár másodpercig lángolt a helye, utána már csak egy kis izzás látszódott. -Majdnem leharaptam a nyelvemet annyira fájt de, előtte nem mutatom magam gyengének. Juliannak sok képessége volt. Tudta irányítani a tüzet, a levegőt, látta a jövőt,bármire rávett bárkit, csak a szemébe kellett nézni, tudott volt beszélni a holtakkal, bármilyen szörnyeteget képes volt létrehozni stb,stb… És olyan erős volt mint egy Eredeti. Inkább megöltem volna saját magam mint hogy ő öljön meg engem. Az erőm örökre az enyém marad.

-         - Hallottam hogy Tristan megtalált téged. – mondta mire hátrafordultam. – Tudod, egyszerűen nem értelek. Hatalmas erőd van és nem használod! – felhorkantottam.

-          -Tanuljam meg kezelni minden fortélyát hogy aztán megölhess és az erő amit addig összegyűjtöttem tiéd legyen? Na azt már nem! Amúgy meg használom. – vágtam bele a képébe a szavakat.

-          -Te tudod. De csak szólok, hogy Silas fel fog ébredni és én megfogom ölni. Akkor az ereje az enyém lesz és téged is könnyűszerrel megöllek. Amúgy hogyan váltál Őrzővé? Egy leszármazottat vagy egy Őrzőt öltél meg? – kérdezte csevegve.

-          -Egy leszármazottat. De lehet hogy kettőt. – válaszoltam neki. Azután váltam Őrzővé miután megöltem a két kisgyereket. Még mindig halálos bűntudatom van.

-          -Azért egy Őrző drámaibb lett volna. Fogadd meg az ajánlatomat, csatlakozz hozzám és akkor erősebb leszel és én is megvédelek viszont ha nem, na annak a következményeit te is tudod.

-         - Úgy őszintén, miért társalogsz most velem? Miért nem ölsz meg mint a többieket? – szegeztem neki a kérdéseimet indulatosan. Megfogta az államat és erőszakosan maga felé fordított.

-          -Azért kedvesem mert, nagyobb erőd van mint Quetsiyah-nak. Persze csak akkor ha adogatsz egy keveset hozzá, meg gyakorlod, meg ilyesmi. – Tim és Leo egyszerre kezdtek el morogni mert érezték hogy fájt ahogy Julian majdnem eltörte az államat. 

-          -Ha annyira erős vagyok akkor, hogy merészelsz így beszélni velem?! – Julian elengedte az államat és elmosolyodott.

-          -Mert még nem vagy az. – válaszolt és eltűnt. Hitetlenül néztem oda ahol utoljára láttam őt. Ha Silas újra éled, az első az lesz neki hogy megöl, és elveszi az erőmet. Úgy gondoltam hogy itt az ideje felhívni egy régi barátot, aki tud nekem segíteni.

/Elijah/

A kocsimban ültem és vártam hogy a pirosból átmenjen zöldre a lámpa. New Orleansba tartottam, az otthonomba, ahol már nagyon hosszú idő óta nem jártam. A lámpa megvillant zölden és egy nő arcát megvilágította. A nő gyönyörű volt. Barna hullámos haja, barna szemei, és a karcsú teste megbabonázott. Teljesen úgy nézett ki mint az én Katherinám. Katherina… Kiszálltam a kocsiból és a szépség után siettem.

-          -Elnézést, hölgyem! – kiáltottam oda udvariasan és a nő megfordult mire én odaértem.

-          -Szia Elijah. – köszönt oda a nő rettegő mosollyal az arcán.

-          -Katherina… - megkönnyebbültem hogy láthattam, hogy hallhattam csodálatos hangját. Megfogtam a kezét és az autómhoz kísértem.  Illedelmesen kinyitottam neki az anyósülésnél lévő ajtót majd én is beszálltam a kocsiba, nem törődve a sok szitkozódással és dudálással. Csak az számított hogy újra láthattam a régi szerelmemet.

/Klaus/

Amikor az öcsém felhívott, és elmondta, hogy mi történt, nem hittem el. Aztán még egyszer elmesélte és kiröhögtem. Az idióta, két vámpír-kutyát csináltatott és azt a kocsiban hagyta miközben a gazdájuk veszélyben volt. Miután három percen keresztül nevettem lerakta a telefont. Összeszedtem a hibridjeim nagy részét és elindultunk oda ahova Kol mondta.

-          -Azt hittem már sosem érkeztek ide! – szólt oda az öcsikém, amint kiszálltam a kocsiból. Megpillantottam az autó maradványait és kirobbant belőlem a nevetés. Még Kol arca is toldott a röhögésemre. – Ha kimulattad magad, akkor segíthetnél! – mondta ingerülten. Intettem a hibridjeimnek hogy, kezdhetik az igézést.

-          -Na és, kedves öcsém! Hol van a drága Sierra? – kérdeztem mert sehol nem láttam a lányt.

-          -A parkban. – mutatott mögém.

-          -Megtámadták és képes vagy egyedül hagyni?! Te egyáltalán normális vagy?! – förmedtem rá Kolra. Nem vártam meg a válaszát, és a park felé siettem, emberi tempóban. Nem kelthettem feltűnést. Megpillantottam Sierrát, a tó másik oldalán, telefonon beszélni. Halkan beszélt de így is hallottam viszont, amit a telefonban mondtak azt nem.

-          -Sürgősen  ide kell gyere!

-          -…..

-          -Mi az hogy két hónap?

-          -…….

-          -De mi a francért két hónap? Szükségem van a segítségedre!

-          -……

-          -TE BÖRTÖNBEN VAGY?

-          -……

-          -Milyen hülyeséget csináltál?

-          -…….

-          -Te egy idióta barom vagy, Chris.

-          -……

-          -Nem érdekel! Egyedül nem vagyok elég erős ellene!

-          -….

-          -Ketten elég erősek vagyunk!

-          -…..

-          -Remek, Mystic Falls! Miért pont oda?

-          -….

-          -Jó, szia – lerakta a telefont én meg odasuhantam mellé. Sierra megijedt és mindkét kutya, egyszerre harapott bele a lábamba. Akkora harapástól egy embernek már leszakadt volna a lába.

-          -A rohadt kutyák….. – elkezdtem szitkozódni. A lány a szája elé kapta a kezét és elkezdett kuncogni.

-          -Bocs, majd később megkapod a gyógyírt! – mondta viszont már nevetve.

-          -Látom már semmi bajod. – morogtam és leültem mellé.

-          -Nem már nincs. – mondta sóhajtva.

-          -Ki ez a Chris? – kérdeztem utalva a telefon beszélgetésre.

-          -Egy barátom. – válaszolt.

-          -És minek kell a segítsége? Mi vagyunk a világ legidősebb lényei a világon! – mondtam duzzogva.

-          -Ő egy Őrző és több mint hétszáz éves. Amikor ti nem voltatok velem, ő mellettem állt mindenben. – a beszélgetésnek az vetett véget hogy, az egyik hibridem oda suhant hozzánk, és értesített hogy, végeztek. Elindultunk én meg elkezdtem nagyon szédülni. Megtámaszkodtam Sierrában aki, készségesen segített a járásban. Két hibridem átvett tőle és segítettek beülni a kocsimba. Kol a volánnál ült, Sierra mellette én meg hátul.

-          -Mi a franc történt?- kérdezte az öcsém, most már semmi idegesség nélkül.

-          -Megharapták a kutyák.

-          -Akkor miért nem adtál neki a véredből? – kérdezte mintha magától értetődne.

-          -Persze majd megitatom a park közepén!

-          -Akkor itasd meg most! Senki nem látja és mindjárt elájul! – mondta Kol majd elsötétült a világ.

/Sierra/

-          -Na tessék! Én megmondtam! – reagált Kol, Klaus elájulására.

-          -Menj gyorsabban hogy biztosan ne lássa senki! – utasítottam. Kol rátaposott a gázra, én meg hátramásztam Nik mellé. Előhúztam egy kést az ülés alól és megvágtam vele a kezem. Kinyitottam Klaus száját, és belecsepegtettem a vért. Pár csepp után fel is kelt. Morcosan nézett körül.

-          -Nem szeretem a kutyáidat.  – intézte a szavait nekem.

-          -Nem is azért vannak hogy te szeresd őket! – vágtam vissza és előre másztam. Az út csendesen telt el. Nik duzzogott, Kol megkönnyebbült, én meg belemerültem a gondolataimba. Valahogy csak ki kell húznunk ameddig Chris nem megy Mystic Fallsba. 

Beálltunk a villa parkolójába és Klaus azonnal elszáguldott.

-          -Igazából tudod miért adtam neked a kutyákat? – kérdezte.

-          -Ha így kérdezed akkor nem tudom. – nyúltam a kilincsért de, megállított.

-          -Azért kaptad mert, egy ideig nem leszek veled. – szavai újra leperegtek az agyamban. Utoljára mikor elhagyott Katherina Petrova száznegyven évig fogolyként tartott. Most mi fog történni?

-          -Hova mész? – kérdeztem érzelem mentesen.

-          -Sok helyre.

-          -Elmész és nem akarod elmondani hogy hova? – nagyon mérges lettem.

-          -Azért nem mondom el mert, utánam jönnél!

-          -És az akkora baj?! –mindketten idegesek lettünk.

-          -Nem leszek sokáig távol. Amint tudok vissza jövök. – elfordultam tőle. – Figyelj, nem akarom hogy így váljunk el. – mondta már lágyan.

-          -Rendben. Mikor mész? – próbáltam normálisan beszélni de nagyon nehéz volt.

-          -Most. Reggel terveztem de már délután van. – mosolyodott el.

-          -Nem búcsúzok. Az olyan mintha sosem látnánk többé egymást.

-          -Igaz. – Egy puszit nyomtam az arcára és kiszálltam az autóból.  Ő elhajtott és máris hiányzott az idióta képe. Még pár percig ott álltam bámultam a pontot ahol láttam utoljára Kolt.

-          -Azért remélem én is jó leszek. – mondta egy számomra kedves hang. Megfordultam és rámosolyogtam. Odamentem hozzá és a nyakába ugrottam.

-          -Szia, apuci. – mondtam szemtelenül.

-          Már te is kezded?- kérdezte kiakadást tettetve Elijah. Kibontakoztam az ölelésből.

-          -Én kezdtelek el így hívni és a többiek vették át!- bokszoltam bele a vállába.

-          -Gyere be. – Illedelmesen kinyitotta nekem a bejárati ajtót és undorító bűz ütötte meg az orromat, amitől majdnem elhánytam magam.

-          -Mi a picsa ez? – kérdeztem undorodva.

-          -Ne beszélj így! – szólt rám Elijah. Annyira büdös volt hogy inkább nem szóltam vissza.

-          -Mi ez a szag?- kérdeztem most már nem vulgárisan.

-          -Olyan mint  a hulla. – állapította meg, és a nappaliba siettünk, ahonnét éreztük. Ott egy halott hibrid feküdt a kezében egy csomaggal.

-          -Amint megérkeztem kitépte a saját szívét. – mondta Klaus én meg közelebb mentem a testhez. Kivettem a kezéből a csomagot és ledermedtem.  Az én nevemre volt írva. Ráraktam a dobozt az asztalra, és kinyitottam. A csomagban egy doboz volt, és arra ráragasztva egy kártya.

 

                            Drága Sierra!

Először bizonyosodj meg arról hogy, minden családtagod melletted van! Fogadd meg az ajánlatomat vagy a többiek is úgy járnak mint ők! Nagy erőd van és ezt használnod kell! Ezer bocsánat a halott hibridért de, kikotyogta volna hol vagyok. Van a válaszra három hónapod csakis mert, türelmes vagyok.

Csókol, Julian

-          -Hol van Jack és René? – kérdeztem a többieket ledermedve. Klaus kérdően végig nézett a hibridjein.

-          -Senki semmit nem tud. – válaszolt Nik.

-          -Kérlek istenem, ne ők legyenek, se Chris! Kérlek! – suttogtam magam elé miközben csukott szemmel kinyitottam  a dobozt. A kezem hozzá ért valami puhához és felsikkantottam hátraugrottam és éreztem ahogy valaki átölel. Beszívtam Elijah megnyugtató fahéj illatát és kinyitottam a szemem. Kibontakoztam az ölelésből és hátra léptem, de még mindig háttal voltam a doboznak. Kinyitottam a szemem és Klaus és Elijah szomorú és sajnálkozó szemével találtam szembe magam.

-         - Mi van benne? Nagyon rossz? – kérdeztem rettegve. Juliant ismerve nem számíthattam semmi jóra.

-          -Szerintem nem kéne megnézned… - mondta Klaus de szokásomhoz híven hátrafordultam és megnéztem mi volt a dobozban. Elkezdtek ömleni a könnyeim és a szám elé kaptam hogy ne ordítsak. Két halott tekintettel néztem farkas szemet. Anyáéval és Kat-éval. Összerogytam és utat engedtem a könnyeimnek. Leo és Tim védelmezően körém álltak és nem engedtek senkit a közelembe. Éreztem hogy a bánat felemészt és elkezdtem fuldokolni, éreztem hogy a mágiám meg duplázza sőt triplázza magát és a szemem átváltozott. Rikító kék, jeges szemekkel néztem a többiekre. Lehetett látni az energiát ahogyan hullámzott rajtam. Majdnem szétrobbantam az elfojtott erőtől. Hirtelen kint tombolni kezdett a vihar. De nem egy sima vihar volt. Hóvihar volt, nyár elején. Kiszaladtam a házból és a közeli erdő felé vettem az irányt. Felmásztam egy fára ahol lenyugodtam. A vihar is elkezdett csitulni, viszont nem olvadt el a hó. Majdnem meg fagytam a hidegben de, nem mozdultam. Lépteket hallottam amik egyre közeledtek. Az oldalamra fordultam az ágon és lepillantottam a betolakodóra. Tristan volt az. Leugrottam a fáról. A harag és a gyűlölet erőt adott, olyan erőt amit még sosem éreztem. Pár méter távolságra voltunk egymástól.

-          -Te vagy Julian új barátja? Igaz? – kérdeztem semleges hangon.

-          -Eltaláltad kedvesem. – ő elvigyorodott.

-          -Akkor jó. – fagyosan elmosolyodtam és kiengedtem magamból az energiát, ami több száz kilóméte perórás szelet okozott. Néhány fenyőfát kitört, és az összes fáról lesodorta a havat.

Tristan majdnem tíz métert esett hátra. Odaszáguldottam hozzá. Megszorítottam a torkát és magamban mosolyogtam. Próbálta lefejteni a kezemet a nyakáról, ugyanúgy mint én ma, csak hogy neki nincs segítsége. Elengedtem őt, és fuldokolva a földre esett.

-        -  Mondd meg Juliannak hogy ha így folytatja, akkor megcserélődnek az alku szabályai és én leszek aki fenyegetni fogja őt. Ja, és ha akar valamit, akkor ő maga jöjjön! -  ráadásnak letéptem a jobb kezét amiért felordított. Én vissza mentem a házba. Az előszobába mentem ahol egy hatalmas tükör volt. Jól megnéztem magam. A szemem még mindig kék volt. Lehunytam azt, és koncentrálni kezdtem. Amikor kinyitottam a szemem, az már szürke volt, és Klaus ott állt mögöttem.

-         - Két nap múlva megyek Mystic Fallsba, Elijahval együtt. Te három vagy négy nap múlva mész a bátyáddal együtt és nincs vita. – bólintottam egyet, és tervezgetni kezdtem a bosszúmat Julianon és Katherinán.